Terceira dimensão

 

 

Rosani Abou Adal

A cidade nua, sem vestes e sem verde.

São Paulo dorme acompanhada da solidão.

Nada de peixes nos leitos dos rios,

nem flores e frutos nas árvores de cimento.

Amor se fragiliza e se recompõe

entre as vigas de concreto e o calor humano.

Uma cidade dividida entre a riqueza

e a pobreza periférica.

Caviar e campanha nas mesas da zona sul

e os farelos  nos pratos da periferia.

Colméias nos prédios, casas,

casebres e em baixo das pontes.

A vida em contraste se anula

diante do silêncio dos homens.

Nos jardins as mansões escondem a hipocrisia.

No centro a fome planta sementes nas calçadas.

Na Praça da Sé, a Catedral pede clemência

aos homens de boa vontade

e ninguém lhe dá ouvidos.

Garoto de olhar triste implora

para comprarem lixas de unhas,

sabe se não vender apanhará

sem piedade ao chegar em casa.

Nas escadarias do metrô um homem

a vender dois isqueiros, oito pilhas,

duas colas ao preço de um real.

Um gato faminto come e devora

a pomba que morreu atropelada.

Na outra esquina um menino pede

um prato de comida para saciar a fome.

No calçadão um senhor grita pega ladrão

e ninguém para ajudá-lo.

Policial vem socorrê-lo e não alcança

o assaltante que se perde

entre o mar de camelôs e a população.

Observo a cidade em terceira dimensão

e vejo que São Paulo ainda é

o melhor lugar para se viver.

Na frieza dos concretos as flores humanas

plantam sementes de amor

em nome da Vida.

 

(de Revista Poesia, edição especial sobre a cidade de São Paulo do Clube de Poesia de São Paulo, nº 12, Ano XXV, dezembro de 2001.)

APELO
 

 

Rosani Abou Adal
 

 

Pela sua família
pela minha família
pelo povo brasileiro
pelo Brasil
Îndia
Rússia
China
América
Europa
Ásia
África
Oceania
Antártida
pelos fracos e oprimidos
pelos beócios e letrados
pelos professores e doutores
pela burguesia
pelos operários e escravos
pelos famintos e gulosos
pelos pobres e ricos
pelo amor de Deus
Mais Cultura e Educação

(de Linguagem Viva, edições nº 320, abril de 2016 e nº 321, maio de 2016.)

Retrato de Família
 

Rosani Abou Adal

 

O sangue que corre em minhas veias é sírio,
fruto de Mari Rose e Simaan.
Massabki ilumina minh’alma.
Adal, porto seguro, minha fortaleza.
Imigrantes árabes de Damasco,
Rua 25 de Março foi o começo da união.
Primeiro veio a irmã Sonia,
nove anos depois a poeta.
No bairro Belém plantaram raízes,
trabalharam bravamente na loja de armarinhos
para sustento e estudo dos filhos.
Almoço em família aos domingos,
sobre a mesa a toalha da Síria bordada a mão,
Homs, charutinho de folha de uva
e quibe na bandeja com snôbar,
pratos mais que sagrados no Natal e na Páscoa.
Lembranças da infância marcam
o desfile de bonecas no balcão da loja,
o rádio sintonizado no programa árabe,
Fairuz encantando com sua voz,
papai a ler enciclopédia,
mamãe a ouvir o cantar dos passarinhos.
O único aparelho de TV
e o acordo democrático para assistir
ao noticiário e novela das oito.
O primeiro carro, a aventura
da viagem para o Rio de Janeiro,
o bondinho, o Pão de Açúcar,
o Corcovado, o mar...
Parada em Aparecida do Norte
para pagamento da promessa da nossa mãe.
A escadaria imensa, o padre, a missa,
cabeça de cera, velas e orações.
Depois seguimos em paz para nosso lar.
Esta paz me acompanha e acalenta.
Entendi porque a Síria é minha luz, minha paz.

 

 

 

SAMBA DE BREQUE

 

Rosani Abou Adal


 

Um samba de breque para alegrar
o coração do trabalhador brasileiro.
Salário mínimo está curto,
não dá para se viver.
Sem cesta básica, vale transporte,
a grana só dá para comer um prato feito.
No Brasil tem Carnaval, samba, futebol,
violão, pandeiro e cavaquinho
para amenizar a tristeza do ano inteiro.
Cerveja e cachaça para não lembrar
do bolso vazio, da marmita requentada,
das filas nos hospitais,
da luta por uma vaga nas escolas,
da falta de dinheiro para pagar aluguel.
Esquecer, único remédio.
Vamos cantar samba, tomar uma loirinha,
comer tira-gosto, pular Carnaval,
assistir futebol para esquecer a corrupção,
a fome, a falta de dinheiro nos bolsos.
Vamos cantar um samba de breque
para alegrar o coração do trabalhador brasileiro.

 

HARMADIK DIMENZIÓ

 

 

tradução para o húngaro por Lívia Paulini

 

 

Mezitelen a város, dísztelen, növénytelen

Alszik  São Paulo  egyedüllétével.

Halak nélkül a folyók

virágok és gyümölcs sincs a cementfákon.

A szeretet legyengül és újjálendül

a cementoszlopok és emberi érzés között.

Egy város kettészelve a böség

és szegénység árnyaiban.

Kaviar és bor a déli részi asztalokon

és maradék a városszéli tálakban.

Tömeghelye az épületek, házak,

kunyhók és hidalati helyek.

Az élet megszünik az ellentétekben

az emberi szó hiányában.

A gazdag lakóházakban hamisság rejlik

A centrumban az éhség termékenyiti az utcákat.

A Katedrális a Praça da Sé terén kegyelemért esd

a jóindulatu emberekhez szól

senki sem hederit rá.

Egy fiúcska szomorú szemekkel könyörögve szól

hogy vegyék meg körömreszelöjét,

tudja jól, ha el nem adja, bünhödik érte

hazatérve, könyörtelenségre.

A földalattin egy ember

öngyujtókat és elemeket árul

kettöt egy reálért.

Egy éhezö macska rágja, emészti

az elgázolt, holt galambot.

A másik sarkon tál ételt kér

egy gyermek éhségcsillapítónak.

Férfi ordit az úttesten: “fogják el a rablót!”

de senki nem jön hozzá.

A rendör segítökész de nem éri el

a bünözöt, ki elvész

a tengernyi eladó és nép közt.

Figyelem a várost, harmadik kitérjedésében

és látom, São Paulo még mindig a

legjobb hely a megélhetésre.

A cement hidegségébe az ember virágjai

termelik a szeretet magjait

az Élet  értelmében.

 

(de Linguagem Viva, edição nº 315, novembro 2015)

 KONYORGÉS
 

 

tradução para o húngaro  de Lívia Paulini
 

Családodért
családomért
a brazil népért
Braziliáért
India
Oroszország
Amerika
Európa
Ázsia
Afrika
Océánia
Antarktida
a gyengékért és elnyomottakért
a jóindulatuakért és tanultakért
a tanitókért és doktorokért
a jómóduakért
a munkásokért és rabszolgákért
az éhezökért és jólakottakért
az Isten szerelmére
több kultura és nevelésért!


 

(de Linguagem Viva, edição nº 321, maio de 2016.)

 CSALÁDI KÉP
 


tradução para o húngaro por Lívia Paulini

Ereimben Sziria vér folyik,
Mari Rose és Simaan eredete.
Massabki fénye lelkemet világitja.
Adal, védett kikötö, erösségem.
Arabok Damascus emigrációja,
Március 25 az utca, hol az együttes kezdödött.
Testvérem Szonia érkezett elsönek,
kilenc évvel késöbb, a költö.
Belém kerületében vertek gyökeret,
erösen dolgoztak üzleti lerakatban,
hogy gyermekeiket ellássák, tanittassák.
Családi ebédek vasárnapokon,
kézzel himzett sziriai abrosz az asztalon,
“homs”, töltött szölö levél rudacskák,
“quibe” “ snobar” –ral a tálcán,
áldott ételek Husvét és Karácsony napján.
Gyerekkori emlékek jelzik
babák sorakoznak az üzleti polcon,
rádió arab programmot közvetit
Fairuz hangjával,
Apa enciklopédiát  olvas elbüvölve,
Anya madarak énekét hallja.
Az egyetlen TV készülék
demokratikus döntéssel
hírek és nyolcórai novela programmban résztvenni.
Az elsö kocsi, az élmények
utazás Rio de Janeiróba,
a villanyos, a Cukorhegy,
a Korkovádó, a tenger,
Aparecida do Norte-n a megállás,
eleget tenni Anyánk fogadalmának
a végtelen nagy lépcsö, a pap, a szentmise,
gibsböl a fej, gyertyák és imák,
aztán nyugodtan hazamenni.
Ez a béke ma engem kísér és nyugtat.
Megértem miért Szíria a fényem, nyugalmam
.

 

A FÉKEZÕ “SAMBA”

 

tradução para o húngaro por Lívia Paulini

 

Egy fékezö “samba”, hogy brazil 
munkás szívét vidámítsa.
Kicsi a hivatalos fizetés
megélhetésre sem elég.
Sem alapvetö élelem, utiköltség,
a pénz csak egy tál ételre elég.
Braziliában van farsang, “samba”, foci,
vióla, dob és guitár,
bánatot csökkenteni éven át.
Sör és konyak elfeledni 
üres zsebet, melegitett kenyeret,
sórállást kórházakban,
küzdelem iskolában helyért
vagy pénzhiány lakbérre.
Feledni, egyetlen orvosság.
Énekeljünk “samba”-t, 
szórakozzunk egy pohár sörrel,
együnk étvágygerjesztöt, táncoljunk,
focit nézzünk, mig rablást felejtünk,
az éhséget, a pénzhiányt.
Daloljunk egy fékezett “samba”-t,
hogy a brazil munkásszívet örömmel töltsük meg.

 

 

Rosani Abou Adal

Siga-me

  • Facebook Classic

© 2014 Rosani Abou Adal. Produzido e criado com Wix.com